9.nap Stuttgart – Strasbourg (Kehl)

Reggel korán kelés (némi noszogatásra Jonas személyében) – de elég nehéz amúgy is aludni, ha az ember hátán ugrálnak. Reggeli pakolás, kiharcolt dögönyözés, indulás. Elvittük a gyereket óvodába/iskolába, búcsú. Bicikliszerelő a fék miatt, mondta hogy nincs vele semmi baj, a csomagtartó nyomja, neki most nincs ideje, de elmondta szerinte mit kéne változtatni; adott szerszámokat, másfél óra szarakodás után végeztem is, tökéletes nem lett, de egyelőre megteszi (ha szerzek újra fúrót majd tökéletesítem). Indulás megint, ugrált a váltó, nyomta a fémlap, reménykedtem hogy idővel abbahagyja, hál’ isten bejött. Nyugodt tempóval indultam, nem realizálva, hogy minden út a fekete erdőn át vezet, ami egy több mint 100 kilométeres szadista emelkedőkkel megáldott hullámvasút, néha egészen elképesztő 15-20 %-os emelkedőkkel. Úgy 10 kilométeren át. Az elején jól haladtam, könnyű kis szerpentin, gondoltam, ha ilyen lesz végig, simán odaérek 4-5 óra alatt. Ahogy egyre beljebb értem láttam hogy ez nem azért nem lesz olyan könnyű menet.
Délután 2 körül megálltam a GPS-el szórakozni, meg fényképezni,  amikor begurult mellém egy idősebb bácsi (nagyon hiperaktív német nyugdíjas, remélem ilyen idősen én is bírni fogom még az ipart), akivel kicsit beszélgettünk, kérdezte, honnan hová megyek. Mondtam, hogy Magyarországról jöttem, ma meg Stuttgartból és Strasbourgba megyek. Ránézett az órájára, aztán megkérdezte, hogy ezt komolyan gondolom-e, majd ezzel a lendülettel előhúzott egy térképet szintrajzzal. Itt realizáltam, hogy szarban vagyok, és időben ráadásul nagyon elcsúszva. Merő jóindulatból, miután kijelentette, hogy szinte lehetetlen odaérni estig, felsorolta az összes kempinget 40km-s körzetben, de mondtam hogy inkább Strasbourg, de köszönöm. Innentől kicsit megzaboláztam magam, kis számolgatás után berendelve az agyamnak, hogy milyen részen milyen tempót kell mennem, hogy sötétedés előtt odaérjek (síkon lejtőn nem mehetek 30-35 alá, dombon 10 volt az alsó limit) ebből végül az lett hogy dombon fel átlag 10-15, mert elég durva emelkedőkkel volt tarkítva, lefelé általában 50-60, síkon pedig 40-45. Így meg sikerült is kiérnem fél 7 körül a hegyek közül, már csak 40 km, laza egyenes 30-35 km/h-s tempó kényelmesen pörgetve, hogy be ne savasodjon a lábam holnapra, mert izomlázzal nem nagyon öröm tekerni.

Az utolsó 10 kilométeren hozzácsapódtam egy hármas bolyhoz, nem zavarta őket, annyit láttak hogy országúti és hogy tartom a tempót. Aztán elkezdődött a lánctalpazás, ekkor realizálták, hogy két böhöm táska van a seggem mögött meg egy polifoam, itt elkaptam egy oh, mein Gottot. Azért megnéztem volna magam kívülről amikor előre kerültem a táskákkal, és szépen libasorba jöttek mögöttem. (kicsit meglepődtem, hogy fullos karbon gépek, könyöklő mindenkinek és 35-s tempót mentek. Linz előtt akadtam egy ilyen csapatba, de ők kb 50-nel verettek el mellettem)

Beértem Kehlbe, győzelem, nyomtam nekik egy tschüst, mentem boltba hogy legyen vacsorám (bagett, paradicsom, parizer, eper, kakaó, marad reggelire is. Itt hideg volt júniusban. ezért most indul csak az eper szezon, ami egy áldás 🙂 ). Miközben ezt írom, fontolgatom hogy a mellettem levő sátorban kb. 60 decibellel horkoló pacákot megfojtsam egy párnával…

7-8. nap: Stuttgart

Szombaton némi gyereksikítás folyományaként fél 2-es lefekvés után sikerült fél 8-kor kelni, de legalább nem 5 fokban ébredtem. 😀 Reggeli kakaó, kalács lekvárral – luxusban éreztem magam az elmúlt 5 napban evett 1 kg cerbona után. Reggeli után elmentünk a piacra, henteshez… stb bevásárolni az ebédhez. Félúton se voltunk még amikor kineveztek hivatalos lónak, aminek eredményeképpen engem ért a megtiszteltetés,  jog: húzhatom a „teo” névre keresztelt 2 személyes babakocsiszekér kombót (majd lesz kép ha géphez jutok) odafele leadtam a biciklim szerelőhöz az előző nap ismét gajra ment váltót használhatóvá tenni (normálisabb volt, mint az előző szerelő és lényegesen olcsóbb) egy másik boltba némi hezitálás után szereztem egy csomagtartót, hogy az unalmamban megálmodott koncepciót átültessem a gyakorlatba.

Miután hazaértünk kimentem a kertbe focizni a gyerekekkel, nagy örömükre a nedves füvön rögtön bemutattam egy spárgát, nem mondanám hogy jólesett, de legalább még megy… Foci után előkészület az ebédhez (grill benyújtás zöldségdarabolás… stb) közben elmentem a biciklimért, gyors zuhany és máris lehetett is enni. Zseniálisan jó volt, újkrumpli hagymával zöldségekkel sütőben meggrillezve, faszenes sütőn sült bajor fehér kolbász grillezett cukkinivel (na, ez az, amire mostanában nagyon rákatantam) volt még hal is, de az nem a szívem csücske. Ebéd után bicikli szerelés, csomagtartót raktuk fel a kis segítőmmel (Jonas 5 éves, tettre kész szerelő) + kicsit meg kellett fúrni a fém lapot mert túl nagy volt bele a csavar.

Kész, kaptam bérletet térképet, bementem a városba, de már előtte megpróbáltak visszatartani a gyerekek, mert azt hitték nem jövök vissza:) az előző estével ellentétben gond nélkül betaláltam, nézegettem, söröztem (olyan volt mint a Deák tér csak úgy 30x akkora, mindenhol rengeteg ember és stílus. Voltak figurák akik azért rendesen vitték a prímet öltözködés terén, főleg pár látványosan meleg tag, akik olyan cuccban voltak amit egy ’70-s évekbeli new yorki strici is túlzásnak gondolt volna… Imádtam a város sokszínűségét, hangulatát, öltözködésileg kb 80-ás évek harlemi divatjától a mai divatig minden volt és láttam több bundesliga sérót is.

Sikerült táskát vennem, utolsó darabra való tekintettel leárazva. Ez azért kiemelendő mert egyszerűen nem lehet kapni alsó kategóriás cuccokat. Táskából például van Ortlieb és Vaude, semmi más, ez meg sajnos nem csak minőségben felső kategória, persze itteni szemmel nem oly vészes mint Magyarországról nézve. 8-kor estem haza, megírtam az előző 2 napi horrort, gyors vacsora, Facebook és kidőltem.

Vasárnap is maradtam, elsősorban nem a pihenés és a bicikli rendszerezés miatt, hanem mert 10 éve nem láttam a keresztanyukámat, életembe meg szintén meg tudnám számolni két kezemen. De hát 800km-ről nem egyszerű, van ez így. 🙂 Elvoltunk napközben, játszottunk neteztem, délutáni szieszta, segítettem kicsit az ebédnél de inkább az evésnél (vasárnap pizza nap, oh yeah) este megterveztem a Strasbourg – Párizs útvonalat, hogy ne kelljen GPS-l szórakozni, csak elővenni a papírt, kicsit beszélgettünk még, fél 10kor pedig offoltam magam, hulla fáradt voltam,  nem egyszerű ha egész nap az ember nyakába ugrálnak, de azt kell mondjam imádtam a gyerekeket:)