12. nap – augusztus 15., péntek
Ismét egész nap az SS16-on kellett mennem, hosszú betoncsík, hol a part mellett, hol a hegyekben ment. Kivételesen próbáltam figyelni arra, hogy rendszeres időközönként egyek, így, hogy sorozatban 200 km körül megyek ez elengedhetetlen.
Az első 80 kilométeren eléggé szenvedtem, semmi kedvem nem volt az egészhez, fújt a szél, sütött a nap, lényegében mindennel bajom volt. A 80. kilométernél gurult mellém egy tag, elkezdett kérdezgetni, mondtam ugyan, hogy nem beszélek olaszul, de nem adta fel. Megállapodtunk abban, hogy azért ezt-azt megértek, erre elkezdett magyarázni. Mondta, hogy tök jó amit csinálok, biciklis túravezető Toszkánában, nyugodtan álljak be mögé, segít kicsit. Az első 3 kilométeren azon gondolkoztam, hogy rázzam le, mert úgy éreztem, lassan megy, nem hiányzik nekem, hogy itt szüttyögjek. Majd lassan, de biztosan rájöttem, hogy hosszú tavon teljesen ideális túratempót megy (25-30 km/h között), nagyon kiegyensúlyozottan teker, figyel rám végig, és valami elképesztő módon osztotta a pofátlan autósokat olyan módon, hogy látszott, még ők érzik magukat szarul, amiért megpróbáltak kihajtani elénk (nagyon helyes!). Az emberen látszott, hogy erre nőtt fel, minden helyzetet rutinból lekezelt, tudta, melyik dugót honnan kerüljük, nem volt kocsi, ami kijött volna elénk. 40 km-t mentünk együtt, közben néha meglepődött, hogy se domb, se dugó után nem kellett rám várnia, végig együtt mentünk. Mikor mondta, hogy itt lakik, megköszöntem a segítséget, elbúcsúztunk, ő balra el, én egyenesen tovább. A nap maradék részében nem sok izgi történt, gyakorlatilag követtem a főutat, néha felhúztam magam 1-2 Taigetosz-pozitív autóson (Nem bunkó, az más kategória. Ezeknek szimplán el kéne venni a jogsiját és rituálisan egy máglyába hajítani!!)
Az utolsó 20 km nagyon durva volt: az ég hirtelen beborult, jött egy kegyetlen szélvihar, az elején oldalról fújt olyan erővel, hogy teljes testtel bele kellett feküdnöm, nehogy felborítson, majd váltott szembeszélre, ennek örömére 15-tel tudtam menni úgy hogy minden erőmet beleadtam. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor olyan rohamokkal támadt be oldalról, hogy kétszer majdnem beborultam egy kocsi alá. Itt úgy döntöttem, ennyit nem ér meg az utolsó 20 km és felültem egy vonatra. Az állomástól 8 km laza, itt már enyhült kicsit a szél. A kempingbe megérkezvén nem volt hely, de némi győzködés után mégis akadt egy fél sátorhely. Az este maradék részében fekvés, olvasás, majd zárásként a sátorban fekve tudtam végignézni egy tűzijátékot.