11. nap -augusztus 14., csütörtök
Reggel rögtön egy kis mászással kezdtem, majd megálltam reggelizni ott, ahol tegnap a tárcámat felejtettem, ha már jó fejek voltak. A boltban vett cuccokból megcsinálták nekem a szendvicsemet, jó olasz szokás szerint. Utána isteni volt a 8 km gurulás, csak a féktávokra és az ívekre kellett figyelni, forgalom még alig volt. A partra érve kis hullámvasút, majd egy hosszabb, kb. 10 km-es mászás után gyakorlatilag Salernóig gurultam. Innen anyagi és időbeli megfontolások miatt vonattal áthúztam 200 km-t, kikerülve az Appenninek egy nem túl barátságos, de gyönyörű részét. Az szólt a vonat mellett, hogy kétszer kellett volna megaludni, ls mivel nincs kemping, ez 30-40 euró/éj lett volna + kaja és víz, így nagyjából spóroltam 100 eurót a 11 eurós jegy mellé. A vonaton végig olvastam és nézegettem, sajnos fényképezni nem tudtam, mert beragadt az ablak, és annyira retkes volt, hogy az önérzetem nem engedte, hogy képet csináljak.
Este érkezés Foggiába, a vonat persze a fél országot körbekerülte, ezért ami 210 km lett volna biciklivel, az 400 lett vonattal. A napból 2 esetet emelnék csak ki, mindkettő Salernóban történt, ugyanazon a helyen:
A, kicsi a világ alapon, leszólított egy lány még valahol Positano elott, hogy nem tudom-e, hol lehet lemenni a partra, mert nem talál lépcsőt. Na, beültem kávézni egy helyre, rá 10 percre leült a szomszéd asztalhoz. Salerno kb. 60km-re van ettől a helytől és sok tízezren lakják.
B, a kislány, aki az utcán sétált az anyukájával, meglátta a kávézóban kiállított Disney nemtudomkicsoda papírfigurát, odarohant, átölelte, megpuszilta, majd bocsánatot kért az anyukájától… 🙂
A péntek nagyobbik része dögunalom szinten, Foggia kint van a halál f.. akarom mondani a puszta közepén, az első 110 km-en gyakorlatilag a legizgalmasabb dolog az volt, hogy mi mindent dobálnak ki az emberek a kocsiból az út mellé, ezen felül az árnyékomat nézegettem. Körben vegig paradicsomföldek, olajfák, az olajfák között pedig a legősibb mesterséget űző hölgyek kilométerenként. A maradék 80 kilométeren – annak ellenére, hogy az autópálya/SS16, amin mentem, és a vasúti sín cserélgette a nyomvonalat – azért néha már volt értelme az útról máshova is nézni, itt-ott látszott a partvonal is, nem csak egy nagy kék csík a vasúti töltés mögött.
Sátorverés (rossz volt a szentem, megérdemelte!) után volt időm végre lemenni fürdeni egyet, majd hosszas viaskodással 40 perc alatt a recepciós végre ki bírta nyögni a wifi kódját (nyomtatnia kellett, megmondani túl egyszerű lenne), igaz, már a 2. percben leírtam, amikor nem figyelt…
Este a változatosság kedvéért pizzát ettem, bár eredetileg kenyeret akartam venni meg hozzá zöldséget, de 5 km-es körzetben nem találtam nyitva boltot. Éjszaka a Balatonon éreztem magam, kemping a vasúti töltés alatt, majd út, menő nyaralók és a tenger.