Tegnap (augusztus 7-én) annyira nem történt semmi, hogy szót se érdemel.
Reggel ismét 6 előtt keltem, ilyenkor még a portás is nyugiban alszik. Tegnap jól kitaláltam, hogy reggeli –> dinnye –> ferde torony. Felkelő napra értem ki, nulla tornyot támasztó hülye turista, csend, békesség, 1-2 bevándorló tukmálós árus. Ezek kivédésére messziről csúnyán néztem, hogy ne is próbálkozzanak. Bejött. A dinnyének (vagyis angusta vagy mi) szépen, parasztosan bicskával nekiálltam, ahogy kell. Ekkor futott be pár srác kamerával, vették a teret, majd várható módon fennakadtak azon, hogy egy gumicsirke-bicska kombóval reggelizgetek a ferde torony alatt. Suttyomban felvettek, később nem bírtam a dinnye felével, ezért a szereplésemért cserébe megkapták:)
Induláskor végre sikerült találnom 1-2 embert, akik egy irányba támasztották rendkívül kreatív módon a tornyot (1 milliárd turista nem tévedhet), és kaptak pacsit.
200 kili volt betervezve mára, a reggel jól is indult, laza 30 km/h szembe- és oldalszél, felhős idő, nagy forgalom. Ezzel nem volt baj, amikor a dombok közé értem, ideálissá szelídültek a körülmények. Aztán Murphy bácsi beugrott egy defekt formájában. Ezzel baj nem lenne, 5 perc az egész, de kiderült, hogy a belső, amit vettem, gyárilag hulladék és 1 másodperc alatt leereszt. Hurrá, foltozzunk. Annyira hülye helyen volt a lyuk, hogy 3 folt után feladtam. Akkor toljuk, aztán majd megáll/felvesz valaki, máskor is volt már ilyen.
Spoilerként maradjunk annyiban, hogy senki nem állt meg, 17 km-t sétáltam SPD-cipőben, 35 fokban, és hogy fokozzuk, elfogyott a vizem. Mire 40 perccel később tudtam venni, nagyjából mumifikálódtam. Hogy miket gondoltam közben, az maradjon az én titkom, mert letiltanának az internetről. Néha azért megfordult bennem, hogy a kb. 128 üres platóval elmenő, nagy szemeket meresztő ember mit gondolhatott:
– Te Pietro, nézd már ezt a hülyét, lefelé tolja a biciklit és stoppol.
– Jaj, Maria, hagyjad, ezek a mai fiatalok egyre hülyébb sportokat találnak ki. Amúgy mi lesz ebédre?
A maradék szerintem azt hitte, muslincát tenyésztek, és azért nem álltak meg.
De a biciklisek vittek mindent, 8 db jött összesen, látja, hogy tolom dombon lefelé, látja, hogy tolom síkon, erre köszön, és mire annyit mondhatnék, hogy „ni”, már csak a hátukon dudorodó belsőt láttam.
Ezzel kb. elment az egész napom, amikor nagy ritkán volt árnyék, muszáj volt megállnom, mert kezdett főni az agyam a melegtől + ilyenkor bociszemekkel tudtam stoppolni, bár hiába.
Végre egy város, végre vettem belsőt, a tegnapról maradt pizzából betoltam 1-2 szeletet, hogy ne essek össze, aztán indulás tovább (kb. 5-kor), ötven kilit még be akartam préselni, az max. 2 óra, pont jó. Aztán jött egy lassú defekt, sűrű a*****s és még 5 km sprint a táblán látott benzinkútig, hogy legalább fújni ne kelljen. A kempingig még összevesztem egy lakóautóssal, bár lehet az idegállapotom tehetett róla, de úgy éreztem, folyamatosan szívat, pl. a körforgalom előtt bevárt, majd gyök kettővel elindult, stb.
Nagy nehezen megtaláltam a kempinget, boldogság volt, amíg meg nem tudtam, hogy karaoke est van, most is azt hallgatom. Borzalmas.
Az állapotok itt tipikusan talán 2000-es évek eleje, nagy betűkkel kiírva, hogy ingyen(!!) van a melegvíz, ár szerint persze sátrak a diszkó mögött, minden más messzebb. A zuhannyal trükközni kellett, mert jóindulattal csorgott belőle a víz, de a fej leszerelése mindent megoldott.
Az utat tervezhetem ujra, mert megint borult az egész, és Nápolyt el akarom kerülni, a közelébe csak nappal akarok menni, aztán gyorsan el minél messzebb. (Bár Pompei eléggé a szomszédban van.)
Mai mérleg a 200 km nyugi helyett 80 km bicikli + 17 km séta (köszönöm Murphy, igazán kereshetnél most már mást..!!)