Bologna – Malmantile
A reggel kicsit nehézkesen indult, amíg nem kel fel a nap, elég hideg van, utána viszont percek alatt felmelegszik a levegő. 7 körül indultam, Bologna külvárosán át fű alatt elslisszantam. A városból kiérve beugrott, hogy enni is kéne időben, reggeli végül egy fél croissant lett és egy fél szelet pizza (nem olyan, mint nálunk azért;).
Reggeli után rögtön indult a mászás, bár a hátam közepére se kívántam, de meg bőven a kellemes kategóriába esett. Sajnos 10-15 km után láttam, merre kell menni, előbújt az első „13%” tábla, aminek így felcuccolva annyira nem tudtam örülni.
Délelőtt gyakorlatilag csak felfelé mentem, egymást követték a hágók, de valahogy a lefelé pihentető gurulás nem akart összejönni. 11 körül kicsit besokalltam, a cucc súlya, a meleg, és egy újabb 15%-os lejtő teljesen megölt. Itt egy jó 45 perc agonizálás volt a program, aminek az utolsó 20 percében próbáltam egy zselét és a reggeli maradékát magamba kényszeríteni. Nem tudom, mitől lehetett, szerintem szoknom kell még a meleget.
Ebédre nektarin + 1 liter víz jutott, és ez maximálisan boldoggá tett.
A pihenő utáni mászás egy fokkal jobban esett, utána néha előfordult, hogy lefelé is mentem, bár továbbra se volt több ez a fajta hedonizmus pár száz méternél. Teljesen szétestem fejben, holtpontot holtpontra halmoztam, de valahogy sikerült túljutni az összesen. A 3. hágó után végre jött egy hosszú, kb. 7 km-es szerpentines lefelé, itt végre tudtam gyakorolni a technikai edzésen tanult dolgokat.
Aztán persze újra mászás, bár itt már inkább hullámvasút jelleggel, nem csak felfelé. Délután 3 körül értem ki a nagy hegyek közül, innen suhanás le kb. 10 km-en át, kétszer félre is kellett állnom, annyira felforrósodott a felni. Az utolsó 5 km-en két kamion elől menekültem, mivel az olasz útmunkások folyamatosan centiznek, és nincs rajta a top 10-es listámon, hogy egy 30 tonnás kamion kb. 3 centire elmegy tőlem ötvennel.
Innen 70 km volt még Pisáig, a kitűzött napi célomig, és gondoltam, sima lesz, mivel az út is laposodott. Tévedtem. Újra rengeteg mászás, teljesen szétsütötte a nap az agyamat, a lábaim kezdték feladni, főleg miután megint találkoztam egy-két „15%” táblával. Itt már volt, hogy tolni kellett, mert nem tudtam felrugdosni magam 🙁 (6000 túrakilométer után először tolni fájt az egómnak).
Utolsó nagyobb gurulás, és itt már úgy voltam vele, hogy innen le, majd 30 km-en belül kell egy szállás mert meghalok. Útzár, hatalmas kocsisor. A hídon keresztben volt 2 kordon összekötve, nyíl mutat vissza a hegyre. Sűrű anyázás, sírás közeli állapot. Hálisten a helyi olaszoknak se volt kedve visszamenni, ezért előkerült egy kés, majd szimplán levágták a gyorskötözőket a kordonról és kinyitották.
Apukám talált nekem szállást innen 5 km-re, más esély nem nagyon volt, este 7-8 körül nagyjából lehetetlen bárhova bejutni általában. Az elején erősen tiltakoztam, aztán megvallom férfiasan, nem bántam meg. Ágy – vacsora – olaszok. Amikor ideértem, kérdezték, kérek-e vacsorát, persze elfogadtam, mert kajám se volt már és félig előhalott állapotban voltam lelkileg. Mondták, hogy kb. egy óra, addig nyugodtan zuhanyozzak le stb., és ha nem gond, egyek az ő asztaluknál nyugodtan. Nem volt gond. A vacsora mennyei volt, a hangulat mint kb. minden olasz filmben. A tulaj beszélt angolul, a fiai nem, de azért boldogultunk. Beszélgettünk végig: politika, Berlusconi, gazdaság, Magyarország, szidta a románokat, aztán kicsit én is…stb.
Sallangok nélkül a vacsora: pirított bagett saját olívaolajjal és pancettával (olasz füstölt szalonna); valami parmezános tészta sóval-borssal-olívaolajjal; mediterrán saláta juhsajttal és mozzarellával, mellé meg osso buco (borjulabszarbol a velős csont hússal), zárásként dinnye. Továbbra is képtelenség nekem a tészta előételnek, ráadásul én már itt jóllaktam, mert ha szétcsapom magam fizikailag, sose tudok enni, de becsületből azért ettem mindenből. A hangulat mindent megért, amit az olaszokra rá lehet húzni sztereotípiát, azt itt sikerült, persze jó értelemben 🙂
A házigazda zárásként megkérdezte, mikor akarok reggelizni: 9-10-11? – bedobtam, hogy 6-kor, mire a lényegre törő válasz: „legalább a csirkék nem esznek egyedül”.
Napi mérleg: 130 km, 2200 m szint, n+8 holtpont.