Fél hatkor terveztem kelni, hogy egy kicsit behozzam a lemaradást, felébredni sikerült, de annyira hideg volt, hogy nem bírtam kidugni az orrom a hálózsákból. 6 körülre nagy nehezen kiszenvedem magam (biciklis póló+pulcsi) összepakoltam, kulacsokat töltöttem stb. Indulás, gondoltam ma eljutok Passauig, de azt nem, hogy a nap végére elég erős csatába kerül az agyam és a testem. Reggel volt pár dombocska, sütött a nap, alig volt forgalom, lehetett szépen haladni a dombok ölelésében. 20 km után végre találtam egy pékséget, tudtam reggelizni (sajtos kifli+kakaó) utána úgy gondoltam, Linzig meg se állok, nincs az olyan messze. Tévedtem. Egy darabig megpróbáltam a 3-as úton menni , de 15 kilométer után rájöttem, hogy inkább megyek a Duna-parton a bicikliúton, mint hogy azon agyaljak egész nap, hogy mikor lesz belőlem matrica egy kamion lökhárítóján. Innentől szinte végig bicikliút (R1, ez a Duna menti, ajánlom mindenkinek), ami néha kijött az útra, de akkor is külön sávon leválasztva.
Végig követte a Duna vonalát, kanyargott vele, bevitt gyönyörű ártéri erdőkkel szabdalt szigetekre, sütött a nap, csak a vizem fogyott el állandóan, de így se panaszkodhatok 🙂
Bicikiút mentén kocsmát üzemeltetni a legnagyobb biznisz, ha nincs nagyon semmi a közelben: megálltam vízért, wc zárva, megkérdezem a csapost. Csak vendégeknek, mondom ok, akkor kérek fél liter szódát, de megkérdeztem mennyi: 2€…itt volt pár keresetlen szavam és szomjas maradtam.
Beértem Linzbe, gondoltam keresek egy mekit, feltöltöm a blogot, pihenek, eszek. A bicikliút viszont úgy átvitt a városon, hogy mire rájöttem, mi van már újra az országúton voltam 5 km-rel Linz után. Egy benzinkút volt a szerencsés nyertes víz és reggeliről maradt kajaügyileg (1 kifli+fél liter víz) majd sikerült elaludnom egy sörpadon. Vicces látvány lehetett.
3 körül indultam tovább, már „csak” 90 km volt Passau, de az utánfutóval és az aznapi 130 km-rel a lábamban az istennek nem akart elfogyni. Innentől hosszan az út mellett ment a bicikliút, majd 20 km múlva visszakanyarodott a Duna mellé, itt volt is egy kis kényszerpihenő, mert nem figyeltem az evésre és kicsit megzuhant a vércukrom, de egy fagyi mindent helyrehozott, és sikerült tartani utána egy pörgős 30-35-ös tempót. A parton ment az út innentől végig, fákkal szegélyezett osztrák Dunakanyar, rengeteg kanyarral. Itt kompoztam is egyet, mert amelyik oldalon elindultam, gyakorlatilag erdőben ment, alig lehetett látni valamit, a másik oldalon viszont szinte alig volt fa és sütött nap + tudtam enni egy ismételten életmentő zsíros kenyeret, jóóó sok hagymával és pirospaprikával jóféle német parasztkenyéren.
Innentől már erősen szenvedtem, de már csak 35 km volt hátra, azt féllábbal is… Nagy nehezen beértem Passauba, elég erős világutálattal, hosszas szenvedés árán odataláltam a címre, ahol az utánfutóm várt (a mostanit kölcsönkaptam). Úgy volt, hogy utána keresek valami szállást, vagy felverem egy rétre a sátrat, de azért rákérdeztem, nem maradhatok-e, mert már szolid idegroncs voltam és hullafáradt. Maradhattam, kaptam ágyat, vacsorát, ezúton is nagyon szépen köszönöm, életmentő volt. A zuhany fokozottan, és még a blogot is feltudtam tölteni végre.
Lakik itt egy mopsz, haláli forma, állítólag nem túl barátkozós, de hálisten megkedvelt, állandóan idemászkál és teszi az agyát(:D) – imádom.