Reggeli kelést nem siettem el, kb. fél 9-kor másztam ki kemény küzdelem árán az ágyból a tervezett fél 8 helyett. Befejeztem a blogot, megágyaztam, fogmosás stb. Rögtön fél 11-kor sikerült is elindulni nagy nehezen, előre félve az utánfutótól. Joggal. Eddig mentem vele 1,5 km-t össz, ezért még nem ismertem ki a rigolyáit, hogy mit lehet és mit nem. Például piros lámpa után NEM indulunk kiállva mert esés lesz a vége…
Bécsből gps-szel bírtam csak kimászni, ami az én esetemben borítékolja azt, hogy nagyon csúnyán megszívom. Beállítottam autósra, kilőttem a autópályát és a fizetős utakat, persze hogy fel akart vinni az elkerülőre, ami nem fizetős, de nem is lehet rajta biciklizni; jó, legyen akkor gyalogos. Egy darabig semmi gond nem volt, lankás, lightos emelkedők jöttek, szép pörgősen fel lehetett menni rajtuk (kb. 10 km) aztán ahogy egyre fogytak a társasházak, nem láttam több villamost, se biciklist, kezdtem gyanakodni. 300 méter után menjek balra, semmi gond, úgyis kezdett durvulni. Jobbra, amerre mondja a gps, itt találkoztam életem kb. második 25-30%-os emelkedőjével, amin némi anyázás után elindultam, majd amint átcsapott a 30%-os verzióba annak rendje és módja szerint előbb egy keréken saganoztam kicsit, aztán majdnem sikerült hanyatt borulnom, ahogy az utánfutó visszarántott, de az spd-ből néhány kisebb „baleset” után már nagyon rutinosan tépem ki a lábam hála isten.
Oké, toljuk, megnézem a gps-t hol van a teteje: 10km – nem túl szalonképes szavak, annyit tuti nem tolom, próbáljunk meg nem fejre állni. Felszenvedtem magam a tetejére, ugyanez jött lefele; kb. 500 métert bírtam idegekkel, majd elkezdtem lelki szemeim előtt látni az olvadt fékpofáimat, és ahogy 90-nel ráharapok egy kocsi karosszériájára, ezért kénytelen voltam lefele is tolni.
Ennyit a szívásról, átküzdöttem magam a hegyen, az utána lévő 20 km-es emelkedő szinte lejtőnek tűnt, sikerült elkapni a ritmust, végre tudtam haladni. Idővel megint jött egy nagyobb hegyecske, ahol lezajlott ismételten a kedvenc osztrák jelenetem: megelőz 2 biciklis nem túl nagy lendülettel, volt időm nézegetni: Look karbon váz, full Dura Ace szett kerekekkel (olyan 800 ezerre saccolnám), emellé természetesen Tour de France-os radioshackes csapatmez. Ezek után azt várná az ember, hogy minimum állva hagyják, amikor egy nem túl acélos kondihoz és egy hegyhez még egy 20 kilós utánfutó is társul, erre simán jöttem mögöttük a tetejéig 5 km-t még, 12-vel (!!), úgy, hogy kiállva tekertek majdnem megszakadva. Ezzel nem magamat akarom fényezni, hanem ismét felvetni a kérdést hogy minek hobbinak egy olyan gép, amit egy nagyobb körversenyen megirigyelnének..??
Hegytetőtől gyönyörű szerpentin, végig le a völgybe 1-2, számomra ideális emelkedővel (hirtelen emelkedik sokat, hosszan, lankásan lejt). Valahol 70 km környékén volt egy nagyobb pihenő a Mekiben, mert ott mindig ingyen van a wifi + majdnem leestem már a biciklirő,l mert alig ettem egész nap. 45 perc pihi, 2 hamburger (ranchburgert ne egyetek, nagyon rossz), onnan főként sík terep sokszor lejtővel, minimál emelkedővel, végre normálisan lehetett haladni. Úgy indultam, hogy Linzbe akarok érni, de miután 1-kor sikerült kiizzadnom magam Bécsből, lejjebb vittem az igényeimet, utánfutóval azért kicsit nehezebb haladni. Ha valaki akarna venni vagy ezzel túrázni 1-2 tanács: 30-ig stabil, csak figyelni kell, hogy semmi hirtelen mozdulat; 40-ig oké; 50 körül életveszély! – minden úthibára allergiás, ha valami picit is megdobja, teljes karból ráfeszítve lehet csak megtartani, egy nem túl őszinte mosoly kíséretében.
Alvás a melki kempingben ( 5€ fejében túl csábító volt a zuhany ) Duna 10 méterre = kaszálni lehet a szúnyogokat, és a nemrég levonult ár miatt minden tiszta iszap, de legalább nem kellett szenvedni a cölöpökkel.